Nekünk Hazánk van itt a Kárpátok között,

Isten által kimért örök ajándék.

Melyet harcos hőseink vére öntözött,

És épített egy akarat, egy szándék.

E nagy magyar Alföldön éljük életünket,

Százfelé szabdaltan árván reszketünk

Görnyedten cipeljük súlyos terheinket

Vállunkat feltöri a kettős keresztünk.

Szittyák népének maradék virága,

Magunkra hagyva járjuk végzetünk,

Elárult minket e rongy Európa,

Közönnyel nézi, míg lassan elveszünk.

Elvették múltunk, s rótt emlékeinket,

Irigyek, s gyávák mindig akadtak

Idegen gyártotta történelmünket,

S az Akadémián még nekik falaznak!

De nékem örökre Hazám e Szent Föld

S szittya a népem, mely hazaérkezett.

Egykor Ősöm itt szántott, vetett, szőtt,

S a Tételnek hegyén templomot emelt.

Jöttek a véres viharos századok,

Ködbe vész múlt és sötét a jövendő,

A vén Dunán mégis mesélnek a habok,

S vigaszt nyújt nekünk fentről a Teremtő.

Hiszem, majd békesség köszönt e tájra,

S e megsebzett földből új élet fakad.

Solt fejedelemnek büszke városára

Szebb jövő és Magyar hajnal hasad!