HÚSVÉTI DIADAL

Ment a Bárány botladozva,

Felfele a hegyre.

Sebzett vállán mindannyiunk

Bűneit cipelve.

Súlyos kereszt gyenge vállán,

Viszi egyre botladozván,

Vér áztatta könnyes arcán,

Szeretetét sugározván,

Szívet tépő látni!

Hisz’ mi vagyunk a gyilkos tömeg,

Mi küldtük keresztre.

Minden bűnünk korbácsként sújt,

Az ártatlan testre.

Vádló szavunk kereszt szege,

Vétkeinktől vérzik sebe,

De elhagyottan megfeszítve,

Eláraszt a Szeretete,

Dicsőség Őnéki!

Mert minden ugyanúgy lett,

Ahogy megvolt írva:

Harmadnap az Emberfia

Nem maradt a sírba’!

Feltámadott reményt adva,

Bűneinket sírban hagyva,

Halált, poklot eltiporva,

Egekig ér Diadala,

Boldogság ezt hinni!